Szihalmi Csilla

„A tényeket mondd: mi történt velünk holnap hajnalban?” – kérdezi Lüszimakhosz, Nagy Sándor egyik helytartója Kalliszthenészt, a történetírót Sütő András A szuzai menyegző című drámájában, amelyet március 24-i premierrel a Móricz Zsigmond Színház vitt színre. Sokoldalú, bonyolult szövésű színdarabról van szó, hiszen még a grammatikai viszonyok is kiemelt hangsúlyt kapnak, ezek ugyanis az emberek közti szálak tükröződései.

A cselekmény vázát az Alexandrosz által Kr. e. 324-ben elrendelt, hódító görög férfiak és a meghódított perzsa nők közötti tömeges házasságkötés gondolata adja, vagyis a népek egységbe olvasztásának kísérlete. A történelmi keret a közösségek és az egyének kapcsolatainak ábrázolására is lehetőséget ad úgy, hogy a történelmi tények a művészi igény szerint rendeződnek át. Ezért, aki arra kíváncsi, hogy pontosan ki volt Parmenión vagy Roxana (jelen történetünk szerint előbb Dareiosz, a perzsa uralkodó, majd Nagy Sándor hitvese), ki kivel lépett házasságra, illetve hogyan és mikor halt meg Alexandrosz – az ne az előadás alapján tájékozódjon.

A dráma szerint Nagy Sándor alattvalói (Parmenión – gyermekkori barátja és bizalmasa kivételével) lelkesen készülnek valóra váltani történelmi szerepüket, tehát frigyre lépni a perzsa asszonyokkal és hajadonokkal, habár még számítani lehet perzsa ellenállásra, férfiaktól és nőktől egyaránt. Bétisz és az ifjabb Bésszosz képviseletében létezik még a lázadók csoportja, akik számára a behódolás az élet megtagadását is jelentené. A megrendezett tömeges nász az egyik nézőpontból a testvéri egyesülés tökéletes megalapozása, a másik oldalról viszont annyit tesz, hogy a frontvonal a csatatérről a hitvesi ágy területére tevődik át, a közösség becsületét, integritását megvédeni innentől a nők feladata lesz. A mostani, nyíregyházi rendezésben az egyesülést az Örömóda hangjai kísérik, kicsit ironikus felhangot adva a különféle kultúrák találkozási lehetőségének, mivel a mai néző számára a szituáció és a zene egyszerre jeleníti meg a diktatórikus államberendezés alávetettjeinek helyzetét és a különböző nemzetek békés összefogását, amelyben azonban az egyediség könnyen elmosódhat. Később a mámorosan, stilizált koreográfia szerint táncoló, avagy ide-oda lépegető pároknak a szerelmi szenvedélyt illusztráló tangó szól. A közösségi sorskérdések árnyaltabb képe bontakozik ki Parmenión és Éanna szerelmében, akiket a király egymásnak szánt, ám jobb meggyőződésük miatt előbb mindketten megtagadják a házasságot. Egymást megismervén ők maguk vágynának a közös életre, de a körülmények így is aggasztóak maradnak, s Alexandrosz – miután Parmenión hűségében nem tud bízni többé – halálba küldi régi barátját.

A színpadi eszközhasználat sokkal inkább csupán jelzésszerű támpontokat ad a viszonyok értékeléséhez, mintsem a történelmi hűségre törekszik, legalábbis ez tűnik fel a színészek öltözékének kiválasztásában. A perzsákat a számunkra létező sztereotípiáknak megfelelő közel-keleti ruhák jelzik: a nők esetében színes kelmék, félig elfedett arc, a királynő ékes fejdísze, a lázadók csoportja pedig feketében jelenik meg, akár egy terrorista csoport. Ezzel szemben a görög oldalon álló katonák terepszínű egyenruhát, a helytartók pedig mai, tiszti uniformist hordanak. Emellett olykor feltűnnek a színen az ugyancsak terepszínűre festett, ágyékkötős őrök is, így a látvány néha kissé kaotikusnak tűnik. Mindezekkel együttvéve is úgy gondolom, hogy bár a viseletek nem teremtenek meg egy egységes tér-időt, mégis ez lehet az, ami által függetleníteni tudjuk a történelmi helyzet időkeretét az általánosabb, egzisztenciális és morális tartalmakról. A hangsúly így a személyközi viszonyokra kerül, valamint a hierarchikus rendre, amelyet ugyan elnagyoltan, de jól megjelenítenek a jelmezek.

A díszletezést illetően hasonló a helyzet: a fal szélére rajzolt egyszerű alakok révén mindössze egy forgószínpad segít eldöntenünk, hogy éppen görög-makedón vagy perzsák lakta területen vagyunk-e. Alexandrosz közelségére az egyik ilyen falon található nagy méretű, stilizált profil enged következtetni. Nagy Sándor ugyan egyszer sem jelenik meg a színen, viszont igazi autokrataként, ő jelenti az események fő csomópontját. Ha tettlegesen és a szemünk láttára nem is vesz részt a történésekben, azok mind az ő alakjához és szavaihoz köthetően, kívánságai szerint vagy azok ellenében értelmeződnek. A falon látható portré mása képezi annak a hatalmas könyvnek a nyitható oldalát is, amelybe Kalliszthenész írja az uralkodó diktálására előre, mint „lett dolgot”, múltbeliként az eltervezett, közeljövőben megvalósítani szándékozott történelmet. A legtöbb esetben Nagy Sándor kívánságairól nem is magától az istenek által felkent uralkodótól értesülünk, hanem a könyvből, felolvasás útján.

Ha a királynak, mint egy valódi istennek, nincs is testi megjelenése, van számunkra is hallható hangja. Ez a hang nem annyira egy nagy harcosé, inkább egy atyáskodó jóakaróé, viszont ahogy a neki tulajdonított test és hatalom folyamatosan meggyengül, Parmeniónt hívó hangja is a beteg, esendő emberé lesz, ami ironikusan ellenpontozza az isteni omnipotenciát és halhatatlanságot. A hatalom, amely mindenhatóként és mindentudóként kíván fellépni, ezáltal lelepleződik, hiába bújik a történelemkönyvben és a rendeletekben a királyi többes biztonságos és nagyságot sugalló rejtekébe („Mi, Alexandrosz”).

Egyén és történelem viszonyát azáltal is árnyalja az előadás, hogy az egyenruhát viselő alakok megmaradnak egyéniségnek, ahogy az látszik az emlékezetes nyitó jelenetben is, melyben mind a négy katona egyedi gesztusokkal teljesíti ugyanazt a parancsot. A görögök közül Parmenión és Kalliszthenész az egyedüliek, akik átlátnak Sándor hamis istenségén, igaz csak az előbbi az, aki nem fél meg is mondani ellenvéleményét az uralkodónak, s teszi ezt éppen hűsége és barátsága igazolásául. A két szereplő megjelenése is elkülönülésre utal. Kricsár Kamill az írástudó szerepében nem tör egyéni babérokra, akárcsak Parmenión, hűséges népéhez és az uralkodóhoz, s talán másképp lát, mint a többiek, de mondani, csak azt mondhatja, ami le van írva. Parmenión is „kilóg” a helytartók közül, rajta például a tányérsapka színe is más, és nem is teszi föl azt mindig. Az egyik jelenetben, míg a többi helytartóval beszél, akik a tér közepén állnak, ő a színpad szélén üldögél. Nem tűnik tipikus katonának, vonásai és hangszíne is lágyabb, olyan emberé, aki jobban szeret inkább gondolataiban és érzelmeiben elmerülni, mint a tettek mezejére lépni. Átlát a többieken, azonban a Sándorhoz fűződő, gyermekkorukra visszavezethető barátságba vetett hite sokkal erősebb annál, hogy reális veszélyt sejtsen az ellenvéleményben. Démokritosz és társai pedig tudják, hogy boldogulásukat csak az óvatos királyhűségtől remélhetik, vagyis önző terveiket elleplezik Alexandrosz akaratával. Ezért is tudnak összefogni Parmenión ellen, mert benne nem belső ellenséget látnak, hanem vetélytársat, aki köztük és az uralkodó között áll. Az ő ruházatukat egy-két jelenetben a fekete napszemüveg egészíti ki, amely napjaink filmnyelve alapján sablonszerűen rendelődik a hatalmaskodókhoz.

A perzsák közül Bétisz a nyílt lázadás híve, ezért az ő esetében a meggyőződés egyértelmű tettekben kell hogy megnyilvánuljon. Az elveihez mindvégig hű perzsa férfi és apa megtestesítése Gáspár Tibor kiváló alakításában hitelessé válik. Az erőviszonyokkal való játék másik típusa, amit a királyné, Roxana képvisel, vagyis a színlelt behódolás mögötti ravasz kivárás és a szálak óvatos elmozdítása. Horváth Margitnak ráadásul nem is okoz gondot belehelyezkedni a női praktikákkal uralkodó királyné helyébe. Az elébe siető nép gondolkodását úgy tereli kicsit más mederbe, hogy új, páros köszöntésre okítja őket, amely nemcsak Alexandrosznak és a Hellén Birodalomnak szól, hanem az új feleségnek is.

A nyelvhasználatban határozottan megjelenik a két nép szembenállása: mi/ti, enyéim/tieid. A két közösség tagjai az egyes emberekben nem látnak többet, mint a másik, az idegen nép egy prototipikus példányát, ezért a közösség tetteit az egyénnek tulajdonítják és fordítva. Parmenión is szemére veti Éannának: „Legyetek átkozottak! – sikoltottad egymagad az egyetlen képembe. Hány személy vagyok én teneked – tinéktek?”. Ők ketten meglátva egymás igazi arcát, és felismerve, hogy egyikük sem akar sem harcot, sem elrendelt házasságot, külön egységet alkotnak, a Szerelem és Önkéntesség egységét. Ebben a szerelemben a két karakter megváltozik. Illyés Ákos mint Parmenión, akit eddig a némelyek szerint túlzásba vitt férfibarátság miatti gúnyos megjegyzések kísértek, gyöngéd és erős támasza lesz kedvesének. Éanna pedig, aki eleinte valamiféle artemiszi princípium megtestesítője, erős és szabad lelkű, s elkötelezettje népének, megenyhül, de közben megőrzi személyiségének lényegét. A két főszereplő egyenrangú társakként áll előttünk, Budai Zsófi Éanna szerepében remekel, nagy ihletettséggel éli át színpadon töltött minden pillanatát. Megrendítő élményt nyújt, mikor Alexandrosz állítólagos védelme érdekében a katonák levetkőztetik, hogy megmotozzák –  nincs-e nála méreg vagy fegyver –, mert itt a meztelenség a legkevésbé sem öncélú mozzanat, hanem a brutalitás, a vad ösztönök kitörése és ezzel párhuzamosan a szégyen, a megalázottság és a rettenet megmutatása. A szerelem és az ebben való hit a lány keménységét is fel tudja oldani, bár a szeretett férfi jelenléte sem tünteti el a fennálló társadalmi helyzet miatti kínzó gondolatokat. Úgy tűnik, az egyén sohasem lehet teljesen független a hatalmi viszonyoktól; Éanna és Parmenión hiába próbálja megalkotni a maguk külön álom-szigetét, ez nem tűnik reális perspektívának, sorsukat nem maguknak írják. Paradox módon Parmenión hűsége akkor kérdőjeleződik meg, és akkor ítélik halálra, mikor ő maga szeretné már a „kiutalt” lányt magához kötni.

Az előadás Alexandrosz, majd Parmenión halálával zárul, a dráma tragédiába torkollik. Vajon az utóbbiért ki tehető felelőssé? És kit tekinthetünk hibásnak? Az elvakult uralkodót vagy a hajlongani kész papagájszerű szolgákat? Aki halált hoz, vagy aki a méltatlant akarja eltemetni? A férfiakat, akik még nősülni sem tudtak szabad lélekkel vagy a nőket, akik nem választották a halált a kényszer helyett, ahogy Éanna tette volna? A történelem megtörtént, leírni és értelmezni az utókor dolga, de hogy mikor mi a helyes döntés – nyitott kérdés marad. Hiszen: „Mind egyformák itt a kiáltások. Aki örvendez és akit akasztani visznek – mind egyformán kiáltoz.”

Szereplők:

Illyés Ákos, Budai Zsófi, Puskás Tivadar, Horváth Sebestyén Sándor, Varga Balázs, Kricsár Kamill, Gáspár Tibor, Nagyidai Gergő, Barta Éva/Jenei Judit, Tóth Zoltán László, Horváth Margit, Horváth László Attila, Gyuris Tibor, Kameniczky László, Pásztor Pál, Rák Zoltán, Vizkeleti Zsolt

További szereplők:

Bajusz Emőke, Csontos Noémi, Dubrovka Tamara, Marcsinák Anikó, Mészáros Tímea, Munkácsi Anita, Palicz Eszter Alma, Vámosi Judit, Budai Norbert, Holló Arnold, Kertész Zsolt, Sárközi Attila, Tóth Viktor, Varga Gyula, Vámosi Gergely

Rendező: Bagó Bertalan

Rendezőasszisztens: Rajkó Balázs

Dramaturg: Tucsni András

Látványtervező: Vereckei Rita

(A fotók forrása a Móricz Zsigmond Színház honlapjának Médiatára. A fotókat készítette: Homonyik Csilla)

Szihalmi Csilla: (1988), Szeged, Debrecen. Magyar alapszakon, filozófia és esztétika minorral 2010-ben szerzett alapfokú diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Jelenleg a DE-BTK magyar mesterszakos hallgatója, a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának, illetve a Pálffy István Színháztudományi Szakkollégiumnak a tagja.

A Nagy Jászaiból egy újabb  jelenet

Jászai öltözője. Tárgyak szétdobálva. Látható rendetlenség. Jászai már bent ül.

[JÁSZAI]      A nevem Krippel Mária. Ászáron születtem,

                        Komárom mellett. Krippel; ez az apám neve.

                        Sose szerettem. Egy álszent bigottnak tartottam.

                        Már ötven éves vagyok. A hármas a szerencseszámom.

                        A teát szeretem. Néha nagyon fáradtnak érzem magam.

                        Túl erős az igazságérzet bennem, ezért kellett

                        elhagynom a Nemzeti Színházat. Így kerültem ide,

                        a Vígszínházba. A Phaedra előadásra készülök épp.

                        Annus jön be. Bemutatkozik:

[ANNUS]      Annus vagyok. Öltöztetőnő. Innen Lipótvárosból.

                       Már fél éve Jászai Mari mellett, mióta átszerződött a Vígbe.

                       Megtanultam alkalmazkodni a rigolyáihoz.

                       Alázatos vagyok, türelmes és hűséges.

                       Tudom hallgatni és tudok vele beszélni.

                       Előttem már mer gyenge lenni.

ANNUS         (Aggódással a hangjában) Szép este lesz.

JÁSZAI         (Baljósan hallgat)

ANNUS         Ünnepi. Ebben a csendességben, na hallja.

                        Szép ez a karácsony is. Sok gyertya. Kivilágítás.

                        A német polgárok újabban fenyőt is állítanak,

                        és azt imádják, mint az aranyborjút. Hogy honnan veszik?

                        Jeruzsálemben nem volt fenyőfa. Na ja, de hát az ő dolguk.

                        Hát ennek a fenyőnek az illata, azt én úgy, de úgy szeretem…

                        Tán még a sóletnél is jobban. (Kivár.)

                        Olyan csendes ma a nagyságos asszony. Mivel tudnám felvidítani.

                        Most hallottam egy viccet: A vigéc felesége a szülés után

                        hazajön a kórházból három újszülöttel.

                        Te Fáni, ez ugye a mintakollekció,

                        egyet választunk, és a többit visszaküldhetjük?

                        (Annus kuncog. Csend. Kínos csend.)

                        Érti a nagysága, „mintakollekció”.

JÁSZAI         Na és? Hát nem az övék mind?

ANNUS         Hát épp ez az! Érti?!

JÁSZAI         Annus mondja, baj, ha nem nevetek?

ANNUS         Hogy lenne már baj, drága aranyos nagyságos asszonyom!

                        Már hogy lenne. Hát a Nagyság egy nagy tragika,

                        nem egy komika, mint a Stern Fáni …

JÁSZAI         Na látja.

ANNUS         Csak meg akartam nevettetni.

                        Mert olyan búval béleltnek méltóztatott látszani…

JÁSZAI         Búval baszott az, Annus. Ne finomkodjon.

                        Nem áll jól. Olyan, mintha én akarnék viccet mesélni.

ANNUS         Bele is pirulok. Ne tessék má ilyet mondani.

                        Nekem lehet, de az aranyos drága nagyasszony

                        ne legyen ilyen közönséges.

JÁSZAI         Maga ne legyen. Mindenki maradjon a kaptafánál.

                        Mondja csak azt, hogy a Nagyasszony megint

                        hisztérikus rohamot kapott.

ANNUS         Fog kapni…

JÁSZAI         Most fogok mindjárt. Megint.

ANNUS         Azt ne tegye. Az a naivák dolga. Csinálja azt a Márkus Emília.

JÁSZAI         De őt legalább respektálják itt.

ANNUS         Respektálják, respektálják.

                        De magát tisztelik. Már a jelenléte több,

                        mint amit Márkus Emília az első felvonás végére tud csak elérni.

                        A férfiak egy felvonásig csak a dekoltázsát nézik,

                        a karzatról nem is beszélve,

                        akik eleve azért ülnek oda,

                        hogy jól belássanak.

                        Meg azt a szép pofikáját.

                        Az aranyhajacskáját.

                        A kék szemecskéjét.

                        Hát ez teszi a színésznőt?

                        Na ugye, hogy nem.

                        Hadd mórikálja magát, mégsem halkul ám el a nézőtér.

                        De amikor asszonyom megjelenik, egyből pisszenni se mernek.

JÁSZAI         Azt lesik, mikor bukom meg…

ANNUS         Már kivilágították a színházat.

                        Fényben úszik az egész ház. Szinte szikrázik,

                        mintha nappal lenne.

                        Egészen hihetetlen ez, hogy ide építettek színházat.

                        A semmi közepébe. A városon kívül.

                        Körbe csak az ipartelepek, gyárudvarok, dzsumbuj.

                        A malmok közé színházat építeni, ezt én fel nem fogom ésszel.

                        Pedig olyan, mint egy ékszerdoboz.

                        Kinek jutott eszébe?

                        Mért nem bent a paloták közé?

                        Mert itt vót ócsó a telek?

                        Folyton spekulálnak, folyton csak spekulálnak.

                        Nem éri meg, kérem szépen, nem éri ez meg, mondják

                        és közben a tenyerüket dörzsölik.

                        Nincs ebben kérem haszon, csak a ráfizetés.

                        Ájvé-ájvé, mondják. Üzletileg bukás, egy fia pénzt se hoz,

                        nemhogy hasznot. Egy krajcár se hajt, kérem szépen.

                        Mi magyarok vagyunk, mondják büszkén.

                        Nekünk is kell színház.

JÁSZAI         Elég! Elegem van. Nem játszom ma este.

ANNUS         Mi az, hogy nem játszik? Olyan nincs.

                        A színésznő játszik. Ha van kedve, ha nincs.

JÁSZAI         Kong az egész ház.

ANNUS         Honnan veszi?

JÁSZAI         Benéztem.

ANNUS         Hát még ez után jönnek.

JÁSZAI         Kutya se jön ide már ma este. Senki! Érted? Senki!

ANNUS         Ide kellene még egy kis kontúr

                        Phaedra arca szomorú

                        De nem ennyire

JÁSZAI         Jobb volt, amíg csak gázzal világítottak a színházban

                        Miért kellett bevezetni az áramot, sosem értettem

                        Az egész csak divat

                        Túl sok a fény

                        A színházba nem kell ennyi fény

                        A legfontosabb a tiszta beszéd

                        A hangos magyar beszéd, hogy a karzaton is lehessen hallani

                        Még hogy természetesség

                        Modern stílus

                        Marhaság. Ezzel a vurstliban lehet kacagtatni

                        A hadarással

                        A beszédhibával

                        Természetesség. Piha!

                        A színész a színpadon csak színészt tud játszani

                        Ezt kellene megérteni a modern rendezőknek

                        A színház az nem az utca

                        A deszkák visszhangoznak a lába alatt, ha toppant

                        Mindenki hallja, hogy Cézár nem Róma márványán toppant

                        Hogy ez vékony deszka

                        Hogy az egész életünk ezen a vékony deszkán múlik

                        Mintha vékony jégen járnánk

                        Amely akármikor beszakadhat

                        Ezzel csak lerombolják a színház tekintélyét

                        A színház nem egy vurstli

                        Nem is némafilm, amelyben tátogatnak

                        A színész ne érdekes legyen

                        A színház templom

                        Még ez is itt. Pedig a neve is milyen elhibázott

                        Víg

                        Bár jobb, mint a Komédium vagy ilyesmi

                        Gondolja csak el Annus, mit szólna egy olyan színházhoz,

                        hogy: Szomor

                        Szomorszínház

                        Szegyén Szomory

                        Szegény Szomory Dezső

                        Megyek a Szomorba, mondaná

                        Kérdezné az az édes Dezső:

                        Hol játszol?

                        Most épp a Szomorban, mondhatnám

                        Marhaság

                        (Kopognak.)

[DITRÓI]      A Vígszínház igazgatója vagyok. Himmelstein Mór

DITRÓI          Szabad? Hohó. Szép jó estét!

                        Mi baj van, drága művésznő?

ANNUS         Mit akar a direktor úr? Öltözik a nagyasszony…

JÁSZAI         Művésznő, Annus, mondtam már, hogy művésznő.

ANNUS         A művésznőt ne zavarják most.

JÁSZAI         A direktor úr sosem zavar, Annus.

DITRÓI          Csak bekukkantottam.

                        Hogy van a mi príma donnánk ma este?

                        Már gyülekezik a tömeg.

                        Hatalmas siker lesz a ma este is.

                        A színházat kivilágítottuk. Mintha nappal lenne.

                        A Vígszínház előtt éjszaka van, utána éjszaka van,

                        csak a Vígszínházban van nappal. Hehe.

                        Tavasz és verőfény.

                        Öröm és boldogság.

JÁSZAI         Kevesebb lihegést

                        Több őszinteséget

DITRÓI          Mi az? Csókolom kicsi kecses kezecskéit.

JÁSZAI         Nem kicsi! Nagy. Látja? Nagy és trampli. Nem kecses.

                        És ne hízelegjen. Mert ma nem játszom.

DITRÓI          Borús a homloka? Mintha valamit nem találtak volna?

                        Ezen a szép estén? Az évszázad utolsó estéjén?

                        Hová merült el szép szeme világa?

                        S mi az mit kétes távolban keres?

JÁSZAI         Hát itt nem sokat keresek…

DITRÓI          Hogy mondhatja ezt, drága művésznő?

                        Kiemelt gázsit kap! Kívánsága szerint.

                        Óhaja parancs. Lesem minden szavát.

                        Én mindent aláírtam magácskának.

                        És elégedetlen? Fáj ezt nekem hallani.

                        Nem keres jól nálunk?

JÁSZAI         Nem úgy értem. Mit keresek itt?

                        Nem itt van a helyem, úgy értem.

DITRÓI          Bántotta valaki? Esetleg pletykákat hallott?

JÁSZAI         Azokkal én nem foglalkozom. Azok az emberek hozzám kicsik.

                        Üres színházban játszom. Nincs közönségem.

DITRÓI          Akkor nyugodjon meg, mert ez nem igaz.

                        Minden jegy elkelt.

JÁSZAI         Az nem jelent semmit.

DITRÓI          Hogy mondhat ilyet? A telt ház az telt ház,

                        kérem szépen. Részvényeseink hallják a pénztárgép csengését…

JÁSZAI         Attól még nincs tele a színház,

                        hogy elkeltek a jegyek. Mert megveszik a bérletet.

DITRÓI          Mindjárt Szilveszter. Itt volt a Karácsony, Hanuka,

                        sütés, főzés, takarítás, rokonok…

                        Na meg az üzlet se maradhat üresen…

                        Nem tud mindenki eljönni…

JÁSZAI         Áhá! Könnyű nekem. Se kutyám, se macskám.

                        Se férjem, se gyerekem. Úgy érti?

DITRÓI          Jaj, dehogy! Könyörgök.

                        Esedezve kérem, ne tegye ezt velem!

JÁSZAI         Magával? Mit teszek én magával?

DITRÓI          Két nap múlva

                        Mit két nap Másfél nap múlva

                        Egész pontosan 29 óra és 53 perc és 32 másodperc még

                        És vége az évnek.

                        Vége a huszadik század első évének

                        Végérvényesen és visszavonhatatlanul elkezdődik a 20. század.

                        Nem csodálatos drága művésznő?

                        Hát nem csodálatos?

                        Micsoda fényes és boldog század vár ránk, belegondoltak már?

                        Szédítő lehetőségek. A tudomány. A technika. A haladás.

                        Az emberiség örök vágyai fognak teljesülni, én bizonyos vagyok ebben.

                        Jobban, mint abban, hogy holnap felkel a nap.

                        Pedig abban már mindenki biztos.

                        De honnan ez a vak bizakodás, ha jobban meggondoljuk, kérdem én?

                        Higgye el, ez lesz az a század, amelyben a szabadság, az egyenlőség,

                        a testvériség megvalósulhat, méghozzá egyszerre.

                        A művészet pedig a tömegek anyanyelve lesz.

                        Mert mindenki tehetséggel születik.

                        Németországban már készítik az új társadalom laboratóriumait

                        Minden gyereket a hajlamai és a képességei szerint

                        egyéni nevelést és oktatást kap. Minden gyereket addig figyelnek,

                        amíg megtalálják, hogy miben tehetséges.

                        És most kapaszkodjon meg, drága művésznő,

                        az derült ki, hogy mindenki valamilyen tehetséggel születik.

                        A zsenik százada jön. A szeretet korszaka

                        Nem úgy, ahogy a mi Madáchunk gondolta,

                        nem falanszter, meg székláb. Lárifári!

                        Közboldogság és közszabadság jön.

                        A progresszió véghetetlen, higgyen nekem. Fel a fejjel.

                        És gyönyörű lesz ez az este, mert a Nagy Jászai lép színre.

                        Itt a Vígszínházban, amely a jövő színháza!

                        Mert a progresszió véghetetlen, ahogy Kölcsey mondta.

                        Ma este mindenki ide fog jönni.

                        A Nemzeti kongani fog az ürességtől.

                        Itt a csilláron is lógnak majd.

                        Mert Magyarország nem volt, hanem lesz, hogy Széchenyit idézzem.

                        A Vígszínház már negyedik éve van.

                        De mégis inkább csak lesz.

                        Mi ketten a nemzetnek új színházat adunk.

JÁSZAI         Magyarország egy kaki. Pökhendi politikusok

                        és semmihez sem értő talpnyalók országa.

                        És rosszul játssza ezt a szerepet Móric.

DITRÓI          Drága Művésznő, könyörögve kérem,

                        ne szólítson Móricnak!

                        Az a ravasz rókalelkű Jókai neve.

                        Őt hívják Móricnak. Legyek én csak magácskának Mór,

                        vagy hívjon gyöngyömnek, bogaramnak, aranyomnak

                        De ha mindenáron gorombáskodni akar velem,

                        nevezzem fiamnak, életem megkeserítőjének,

                        istencsapásának. Csak könyörögve kérem,

                        Móricnak ne szólítson

JÁSZAI         Na ide figyeljen fiam…

DITRÓI          Júj, ez már rosszul kezdődik.

                        Mit vétettem én magácskának, szívem örök szerelme?

                        A magyar Thália istennője!

                        Harminc éve vagyok rajongója, megvetett híve,

                        lesajnált kis jellemszínész,

                        aki a maga bokájáig sem ér fel…

JÁSZAI         Látta? (Egy újságot vesz fel az asztalról.)

DITRÓI          Láttam. Tegnap is csodálatos volt.

JÁSZAI         Nem az előadást!

DITRÓI          Maga mindig elragadja a nézőket.

                        Elég, hogy belép a színpadra.

                        Még egy légy zúgását is meg lehet hallani.

JÁSZAI         Mert félnek Mari bácsitól.

ANNUS         Ki az a Mari bácsi?

JÁSZAI         Ne tegyenek úgy, mintha nem tudnák.

                        Így csúfolnak a hátam mögött: Mari bácsi.

DITRÓI          Csacskaság…

ANNUS         Ne vegye a lelkére.

DITRÓI          Azt tudja, engem hogy csúfolnak?

JÁSZAI         Ne akarja elterelni a figyelmem. Látta?

DITRÓI          Mindig ott állok a függöny mögött, amikor jelenése van.

JÁSZAI         Mondom, hogy nem az előadást.

DITRÓI          Hanem?

JÁSZAI         Ezt itt. (Az asztalon lévő újság.)

DITRÓI          Ja, azt…

JÁSZAI         Ezt.

DITRÓI          Szóval azt?

ANNUS         Már mint az újságot…

JÁSZAI         Inkább szennylap ez, nem újság.

ANNUS         Hát azt… azt nem láttam.

JÁSZAI         Nem látta?

DITRÓI          Vagyis csak rápillantottam…

JÁSZAI         Botrány!

ANNUS         Kikeféltem a ruhát. Nézze, hogy csillog.

                        Igazi királynői dísz. Micsoda szerep! Phédra…

JÁSZAI         A kritikát olvasta?

DITRÓI          Nem tudok olvasni…

JÁSZAI         Tud, ha akar.

DITRÓI          Akkor nem akarok…

JÁSZAI         Ne keressen kifogásokat.

                        Mondja meg őszintén: olvasta?

DITRÓI          Belepillantottam na…

JÁSZAI         És ezt csak így mondja?! Nincs felháborodva?

DITRÓI          Hát akkor megmondom ápertin: ne foglalkozzon vele.

                        A konkurencia rontani akarja az üzletünket. Oszt punktum!

JÁSZAI         Mi az, hogy ne foglalkozzam vele?

                        Hogy-hogy ne foglalkozzam vele? Hát ők foglalkoznak velem!

                        Engem pocskondiáznak, nem magát!

ANNUS         Éhenkórász bértollnokok. Biztos Jókai fizeti őket.

DITRÓI          Úgy, úgy! Minden bizonnyal.

JÁSZAI         Ugyan már, Jókai! Hol van az már! Ezeket nem érdekli Jókai.

DITRÓI          Akkor meg a főintendáns,

                        Keglevich méltóságos úr, nem tudja megbocsátani magának,

                        hogy eljött a Nemzetiből.

                        Hogy a közvélemény mégis maga mellé állt.

                        Hogy a Nemzeti búcsúelőadásán néma tüntetés volt.

                        Rendőröket rendeltek ki.

                        Keglevich a karzat jegyeit az árvaházaknak ajándékozta,

                        nehogy a diákság bejusson a házba.

                        Majd meg pukkant a méregtől.

                        És nem tudja megbocsátani, hogy itt nem bukott meg maga

                        Itt a világvégén, a Víg Színházban. Hogy a Phédra bemutatója után a diák urak              

ki akarták fogni a lovat a kocsijából, hogy maguk húzzák…

JÁSZAI         De hogy merészelik?

ANNUS         A kutya is a dombra szarik. A nagyokra mindenki irigy.

DITRÓI          Én nem egészen így fogalmaznék, de lényegével egyet kell értenem.

JÁSZAI         Siker? Miről beszélsz? Siker?

DITRÓI          Bizony, hogy nincs jobb színésznő és jobb előadás ma sehol Pest-Budán.

JÁSZAI         Budapesten.

DITRÓI          Nem mindegy?

JÁSZAI         Nem.

DITRÓI         Akkor Budapesten.

JÁSZAI         De üres ház előtt játszom, érti? Maga a direktor,

                        nem látja?

DITRÓI          Nem mindegy, hányan nézik?

JÁSZAI         Egyáltalán nem. Azt akarom, hogy mindenki lásson.

ANNUS         Tán még a Kelgevich is?

JÁSZAI         Te ne szólj bele!

DITRÓI          A méltóságos asszony akkor is a legnagyobb magyar színésznő.

                        A nemzet legnagyobb élő színésznője.

JÁSZAI         Élő? Halálomon vagyok. Annus, hozzon valamit,

                        mert mindjárt rosszul leszek.

ANNUS         Snapsz?

DITRÓI          Magának, drága művésznő, nem kell mindenkinek

                        játszani. Maga a színháztörténetnek játszik.

                        Maga már klasszikus. Halhatatlan. Tudja, mit jelent az?

JÁSZAI         De én mindenkinek akarok játszani.

DITRÓI          Maga nem demokrata, nem is szocialista.

                        Hanem színésznő.

                        Vagy telebeszélték a fejét az anarchista barátai?

                        Miért kellene mindenkinek színházba járni?

                        Oszt pont a Vígbe?

                        Hát menjen a Népszínházba, aki oda való.

                        Vagy a Nemzetibe, aki nem kíváncsi a Nagy Jászaira

                        Aki pedig ma este itt lép fel

JÁSZAI         A Nagy Jászai…

                        Ma a kis Krippel Mari lép fel.

ANNUS         Ne hagyja el magát

JÁSZAI         Nem lépek fel. És punktum.

ANNUS         Ne hagyja el magát.

                        Ha meglátják, hogy gyenge, azonnal rávetik magukat.

                        A színfalak mögött lesnek a hiénák.

                        Nem beszélve a kritikusokról.

                        Mindegy, hogy mit írnak a mocskolódó lapjukba, mert Jókai fizeti őket.

                        A vén sunyi Jókai.

                        Hát most mondja meg, nem mindegy, hol játszik?

                        Mert ahol maga van, ott van a nemzet legjobb színháza.

                        És aznap este ott van a legjobb előadás.

                        Ma este a Vígben.

DITRÓI          Annus, magának mániája ez a Jókai.

                        Fáradt öreg ember az.

                        Meg van annak a maga baja…

ANNUS         Na ja, beszélik, hogy megvan neki.

                        Szép kis botrány. Jó firma az a Grósz Bella is.

                        Hetvenöt évesen elvesz egy húszéves fruskát…

DITRÓI          Mi itt jó darabokból csinálunk jó előadásokat.

                        A pletyka nem számít.

JÁSZAI         Nem jó előadásra van szükség.

                        Az emberek vagy nevetni akarnak,

                        ahhoz elég bukfencet vetni vagy hasra esni.

                        Vagy szórakozni a kikapós férjek

                        meg a szende feleségeik történetén.

                        És az kell nekik, hogy közben énekeljenek a színészek,

                        a végén pukedli.

                        Erre a Fedák való, de nem én.

ANNUS         A Fedák Sári magának nem konkurencia

JÁSZAI         Hát akkor ki a konkurencia?

DITRÓI          Magának nincs konkurencia.

JÁSZAI         És Márkus Emília?

DITRÓI          A színház nem világkiállítás.

                        Márkus Emília jól mutat a kirakatban,

                        de a játékban maga lepipálja

JÁSZAI         Akkor ki nekem a konkurencia?

DITRÓI          Hát saját maga.

ANNUS         Na meg a Krippel Mari.

DITRÓI          Bocsánat, meg kell néznem a műszakot.

                        Ne idegeskedjen. Semmi pánik.

                        Csak magát adja,

                        a Nagy Jászait.

                        Ditrói elmegy.

A Nagy Jászai további  jelenetei:

• A revolver
• Defloráció Königrätz alatt
• A kellék

Borbély Szilárd

1964-ben született. A Debreceni Egyetem
Bölcsészkarán tanít. Költő, író.

Nagy Máté

Felgördül a függöny és a színészek a színpadon készülődnek, majd a nézők elé felsorakozva rövidítve elmondják, hogy Rómeó és Júlia történetét fogják bemutatni. Nem árulnak el nagy titkot: lesz vidámság, szerelem, lánykérés és halál. Kérdés most már, hogy izgalmas előadásra számíthatunk-e, vagy csak a közöltek bemutatására kerül majd sor, úgyhogy kedveszegetten ülhetjük végig a játékot.

            Eszenyi Enikő Shakespeare drámáiból válogatva előadássorozat megvalósításán dolgozik, eddig az Othello, a Makrancos Kata és a Rómeó és Júlia kerültek bemutatásra a Vígszínházban. A sorozat érdekessége, hogy a drámaszövegekhez új fordítások készültek: míg az elsőként említettet Marton László, a Rómeó és Júliát Varró Dániel fordította. Ez is erősítheti a rendező számára az eddigi kötöttségektől való elszakadást, és alkotói szabadságát hirdetheti.

            Az előadás kezdete előtt nyilván már lehetnek elvárásaink és kérdéseink, hiszen ismerjük a történetet és számtalan adaptációját, ilyen lesz az erkélyjelenet, hogyan oldják meg a párbajt? Közel ötszáz éves, és szinte minden színház feldolgozta már, Magyarországon is. Ráadásul az sem mellékes, hogy mindig ugyanazokat a fordításokat vették alapul (Kosztolányi Dezsőét és Mészöly Dezsőét). A sokszori feldolgozásból adódóan akár veszélyesnek is tűnhet ma színpadra vinni a Rómeó és Júliát, de mindenképpen kihívás. Az adaptáció mindig lehetőség. Biztosítja a fennmaradását, de lehetőséget nyújt a rendezőnek arra is, hogy túllépjen a tér és az idő határain. Belecsempészheti korának és társadalmának számos jelenségét kitágítva az értelmezés keretét.

            A történet vasárnaptól csütörtökig játszódik. Ebben az öt napban történik minden: szerelem első látásra, házasság, konfliktusok, halál és békülés fenséges megfogalmazásokban – ahogyan azt Shakespeare megírta.  Az Eszenyi Enikő által létrehozott játék azonban másként szerveződik. Már az is újdonság, hogy az előadás alapjául Varró Dániel műfordítása szolgált. Varró a rendezői koncepció szolgálatában állította a fordítást, az előadásból hiányzik az eredeti szöveg számos monológja. Az erkély-jelenetként ismert szerelmi vallomás pillanatok alatt megtörténik, nincs meg az a finom beszédfolyam, amelynek csúcsaként ráébrednek az egymás iránt fellobbant szerelemre, és ami, valljuk be, sokak által a drámai történések középpontja, vagy éppen a közhelyeinek egyikét jelenti.

            Az előadás elsődleges nézői célpontjai a fiatalok voltak, ha lehetséges volna, nézők felső korhatárát harminc körül állapítanám meg. Ugyanis ennek az életkori rétegnek a felfogása tükröződik vissza benne, így talán ők érthetik meg a legjobban. Az előadás figyelmet fordít a testre, illetve az ahhoz való viszonyulásra. Shakespeare korában a ruhák vonala igyekezett a testet követni, a szépségét színek és a ruha minőségi jellemzői adták. A női és férfi test megmutatása és elfedése nemi szerepek és társadalmi helyzetek megfelelően alakult. Ma az efféle konvenciók már kevésbé vagy szinte egyáltalán nem érvényesek. A divat terén főként az európai trendek érvényesek. A testet öltöztetik, de egyúttal szabályozzák is, ami minden konvencióellenesség dacára végeredményben uniformizálja a magát hangsúlyosan megmutatni akaró testet. A férfi és női társadalmi nemi szerepeket korábban kiemelő öltözködés eddigi éles határvonalait a kreativitás ereje megdönteni látszik.  A testiség kitárulkozása követhető nyomon mindkét nemnél, sajátos kultusza alakul a test láthatóvá tételének, így a környezet reflexiói által kényszerítve érezheti magát az egyén. Ráadásul a technika és a médiumok is kulcsszerepet kapnak az élet minden területén. A kitárulkozásra tökéletes lehetőséget biztosítanak az internetes közösségi oldalak, lehetővé teszik, hogy az emberek részletes információkat szolgáltassanak magukról, elsősorban fotók által.

            Az Eszenyi-rendezte előadása mai öltözködési kultúrát követi. Ami a jelmezt illeti, a színészek által játszott figurák semmiben sem különböznek a nézőtéren helyet foglalóktól. A fiatalok szeretik a feszes farmereket, az öltönyt tornacipővel. Az apa elegáns, macsós, sötét öltönyt visel, míg a nő dekoratív, a nőiségét hangsúlyozó ruhát ölt. Az idősebb korosztályt – a Dadát – a gyógylábbeli, hosszú kabát, és az elengedhetetlen kedves kis gurulós bevásárlókocsi jellemzi, ami a fiataloktól való generációs és társadalmi elválasztottságát is kiemeli. Tovább erősítette az eltávolodást Shakespeare-től és a közelítést a jelenkor nézőhöz az, hogy, a színpad hátsó falára budapesti városképeket vetítettek. A bemutatott szereplők ezzel még több azonosulási lehetőséget adtak a néző számára. Olyan széles stílusbemutatás történt, hogy könnyedén kiválaszthattuk a hozzánk köze álló drámai figurát.  Választhatjuk a kissé emocionális Rómeót (Varjú Kálmán), a naiv, kis fruska Julit (Bata Éva), az olasz maffiózóra hasonlító Párizst (Rétfalvi Tamás), az idős Capuletet (Dengyel Iván), vagy a korosodó, ám a fiatalok nyelvén tökéletesen értő Dadát.

            A verbális megnyilatkozások is árulkodó jelek. A szóhasználat nem mellőzte a trágár szavakat sem, és erősen fókuszált a testre, illetve az azzal kapcsolatos egyéb tevékenységre. A kimondása mellett az „egyezményes” jelölések (a középső ujj, illetve a nemi szervek kézzel való megformálása) is hatásossá teszik a jelképzést. A színházat hagyományosan a kommunikációs formák eredeti, emberközpontú és kevésbé a technikai fejlesztések helyszíneként tartjuk számon. Ezzel szemben ez az előadás az utóbbi felé nyitja meg a színpadon teremtett világot. A rendezés hihetetlen látványtervvel dolgozott, kitágította és megzavarta a néző valóságérzetét. Az előadás egyes részletei például előre felvett jelenetekként csak lejátszásra kerültek. A kivetítésre a színpad hátsó fala szolgáltatott lehetőséget. Felvételről értesültünk arról, hogy Júlia magányosan, tetőkön, kamerával mászkálva tölti szabadidejét, Rómeó hol motorozik vagy éppen arról is, hogy Lőrinc barát (Mészáros Máté) ütött-kopott furgonba gyömöszölt mozgó gyóntatófülkéje és temploma éppen a felújítás alatt álló Margit híd közelében, valahol a Duna-parton várakozik. S mindezek betetőzéseként ráébredtünk, hogy a fő díszlet a Vígszínház homlokzatának kicsinyített tükörképe, tehát a színház maga a Capulet-ház.

            Ez az a pont, ahol a néző belesüppedve székébe teljesen elbizonytalanodik, hol is van valójában. Az olaszországi Veronában vagy a magyarországi Budapesten? A Rómeó és Júliát nézi vagy egy olyan szerelmespár sztoriját, amely hasonlóságot mutat Shakespeare drámájával? A szereplők nevei a shakespeare-i figurákéval azonosak, az eredeti környezetre csak néhány szó emlékeztet, de a képek által keltett hatás kizárólag a mai közegre, és Budapestre összpontosít. Olyan ez, mint egy távcső: amikor belenézünk, még homályosan a drámai helyszínek vonalai sejlenek fel, de, hogy pontos képet kapjunk, élesítjük; és ennek eredményeként a távolság lecsökken, sőt, pontosan meghatározhatóvá válik, hogy mit is látunk, ami viszont éppen a bizonytalanságot nyitja meg. A történet reprezentációs helyszíne bizonytalan tehát, amit a szereplők maguk is erősítenek. A banda piros Alfa Romeóval érkezik, Juli pedig „kamerawomanként” tetőkön mászkálva tölti mindennapjait. Rómeó ezzel szemben a földhözragadt, motoros srác. Vagyis tökéletesen ellentétes párost alkotnak. A Dada konflissal érkezik Rómeóhoz, melyet egy öltönyös férfi húz. Ám a csúcsot mégis Lőrinc barát nyújtja: a mobilegyház városnéző buszként is szolgál. A hatalmas kivetített képek szinte kiemelték a nézőt a színházból (pontosabban a Capulet-házból) és körútra vitték a pesti utcákon.

            A rendkívül intenzív képek árnyékában a szöveg hatása erősen leredukálódik. Sőt: úgy vélem, hogy végeredményben a cselekmény is érvényét veszti. Juli és Rómeó szerelme a bálban indul, majd heves csókváltással folytatódik a lépcsőn, és a hálószobában bontakozik ki. Eddig tökéletes ábrázolása lehet akár a mai fiatalok szokásainak, azonban a házasság képe ezt lerombolja. Napjainkban ilyen hamar bekövetkezik egy házasság? S egyáltalán, mi lehet ma a házasság intézményének jelentése a fiatalok számára? S ha mégsem lehetséges a megkötés, akkor a halál a megoldás? Ez a pár úgy néz ki, mint mi: szeretnek cigizni, bandázni, bulizni, trágár szavakkal illetni a másikat… Aztán, ha a helyzet úgy kívánja, mi életmódot váltunk, de élünk, míg ők mérget isznak és meghalnak. Melyik az értékesebb, a mi elvekkel nem sokat bajlódó pragmatizmusunk vagy a játékbeli fiatalok becsületes, de halálba vivő szerelme? Az előadás végén ez a kérdés fogalmazódott meg bennem, s az, hogy a történet talán csak lehetőséget szolgáltatott egy társadalmi kor-kór-körkép bemutatásához.

            A műsorfüzet semmi közelebbit nem közöl az amúgy túl jól ismert még azt sem, hogy mi a műfaja vagy hány felvonásból áll. Az új fordító feltüntetése viszont izgalommal tölthet el, hiszen kimozdulást ígér az eddigi konvenciókból. Tragédia vagy komédia lesz végül Rómeó és Júlia története? Egyáltalán miért merülhet fel ez a kérdés? Az első felvonás alatt a komédiába illő jeleneteken nem tud nem nevetni a néző: a bál során Rómeó kalapja kigyulladt, majd Júlia kérésére, a Dada (Börcsök Enikő) a közönségtől azt kérdezi, nem tudják-e, ki volt az a fiú, aki oly hevesen tüzelt. Ráadásul választ is vár, amire csak egy néző vállalkozott. A Dada ezt nem hagyja szó nélkül, apró célzásként odavetve: csak egy néző figyelt? újabb nevetéshullámot indít. A felvonás legfőbb komédiaforrása egyébként is a Dada. Élénk színek, határtalan jókedv, nevetséges helyzetek jelölik ki az első felvonás esztétikai hatását második felvonás kriptahangulatával teljes bűntudatot az első felvonás vidámsága miatt. A sötétség, a méreg szétáramlása nemcsak a szerelmesek testében, hanem a kivetítőn felnagyított emberi alakban árad szét látványosan és hatásosan olyannyira, hogy a magát a katarzist sem képes beindítani.

            Az előadás összességében roppant mozgalmas. Állandó játék, rohanás, mászkálás a színpadon, a nézők között is. A két főszereplő akrobatikus mutatványosként is megállná helyét, a páholyok között rohangálva, a karzaton egyensúlyozva, egymást keresve próbálják meg szórakoztatni a nézőket, kisebb kiszólásokat intézve hozzájuk. Mintha nem is a színházban lennénk! Mert valójában nem is ott vagyunk, hiszen mindannyian a Capulet-ház szolgái vagyunk. Ezt erősíti az élő közvetítés a színházból a színházba. Miközben Rómeó próbál egyensúlyozni a korláton előttünk, addig a földszinti nézők a kivetítő segítségével nemcsak őt, hanem önmagukat megilletődött nézőket is felfedezhetik a háttérben.

Ebbe a modernségbe „csak” a bál nem illeszkedik. Reneszánsz ruhák, velencei karnevált idéző maszkok tűnnek fel. Majd hirtelen olasz – de modern – melódia hangzik fel mint a Lasciate mi cantare, az O sole mio illetve az Il ginocchio da Te. Az éneklés fő vokalistája maga Capuletné (Hullan Zsuzsa). Hogyan lehetséges ez a sokféleség?

            Sok kérdés merül fel az előadás során, s nézőként ezek között próbálunk meg utat találni, hogy miként is kapcsoljuk össze a shakespeare-i drámát és a látottakat. Ha egyáltalán szükséges az összekapcsolás, hiszen a műsorfüzeten található rövid leírás már megtette. Nekünk csak az a feladatunk, hogy azt elolvassuk, és megnézzük az előadást. A folytonosság már megvan, az értelmezés pedig nézőkre vár. Végezetül pedig ítélünk törvényeink szerint. Tükörbe pillantunk, mely bizonyos helyeket már nem képes megmutatni.

Szereplők: Varjú Kálmán, Bata Éva, Börcsök Enikő, Gyuriska János, Dengyel Iván, Vallai Péter, Hullan Zuzsa, Mészáros Máté, Molnár Áron, Rétfalvi Tamás.

Rendezte: Eszenyi Enikő

Fordítást készítette: Varró Dániel

Nagy Máté jelenleg a DE-BTK magyar mesterszakos hallgatója. Szeret olvasni, színházba járni és imádja a kávét.

Kiss Gréta

A debreceni társulat oszlopos tagjának a színpadon kívül is sok szerepben kell helyt állnia, hiszen nem csak színész, hanem rendező, tanár, férj és családapa is egyben. Ennek megfelelően mindig siet valahová – a munkahelyére, vagy éppen haza, rohan tanítani, próbálni és szöveget tanulni. A kaotikus helyzetet nagy adag humorral kezeli, és azt mondja, ha nem pörög, hajlamos nagyon nyugodtan élni. Beszélgetésünk a Romkertben a színművész napjának egy békésebb periódusára esett, így bőven belefért az időbe, hogy a komoly dolgokon kívül dupla adag kakaóról, sárkányfogakról, bádogemberekről, és rizzsel teli sörös dobozokról is szót ejtsünk.

Most is próbáról jössz?

Ezúttal nem, mert este előadásom lesz, a Háry Jánosban játszom és ilyenkor csak a produkció előtt egy órával kell bemennünk a színházba. Ha este nincs előadásom, akkor általában tíztől kettőig, majd hattól tízig próbálok. Ha elkezdünk egy próbaperiódust, esetleg már benne is vagyok „a finisben”, mellette kevés idő marad egyébre, ilyenkor úgy érzem, beszűkül az idő, több mindent egy időben kell elintézni, nincs lehetőségem pihenni, alvás közben is pörög az agyam, bevillannak esetleges elmulasztott teendőim. Egyszer megkértem egy kollégámat, írjon ki nekem egy anyagot DVD-re. Közel egy év múlva rákérdeztem, mikor lesz kész. Azt mondta:”Artúr! Egyszer már megígértem, hogy felírom, ugye? Na, most megígérem még egyszer.” Én még nem tartok ezen a szinten, de már úton vagyok.

Gyerekkorodban is ilyen örökmozgó voltál?

Mókás és életvidám lurkó voltam, óvodás és iskolás koromból rengeteg élmény támasztja ezt alá. Az elemiben „a vicces fiú” kategóriába tartoztam, aki állandóan humorizált és szerepelt, egyesek ezt inkább „a viccelődős fiú”-nak neveznék. A szüleim egyszer elemista koromban elengedtek egyedül egy táborba, ahol egy alkalmi pajtásommal olyan jól szórakoztattuk a környezetünket, hogy például ügyesen elértük a szakácsnéniknél, hogy dupla adag akármit kapjunk bármikor a menzán, és különböző kiváltságokban részesüljünk.

A reflektorfény később sem került el.

Pontosan így van. A gimnáziumban már kórusban énekeltem, szavalóversenyeken vettem részt és színjátszókörbe jártam. Azért döntöttem később a színészet mellett, mert sikerem volt az előadóművészet terén. A magyartanárnőm egyszer viccesen meg is jegyezte az osztály előtt, hogy „Artúr kacérkodik a színészettel.” Akkor azonban még nem volt erről szó, csak érettségi idején határoztam el, hogy színész leszek, bár a szüleim inkább a közgazdaságtan felé lökdöstek volna. Ebben én is láttam fantáziát, de Ő nem látott bennem.

Végül ki győzött?

Az eredmény döntetlen lett, mert mindkét szakra jelentkeztem, két egymást követő évben és egyik sem sikerült. Természetesen a Színművészeti Egyetem volt az elsődleges cél, Kolozsvárra jelentkeztem. Így utólag visszatekintve azonban én sem vettem volna fel magamat. 18 éves koromban, hivatástudat nélkül jelentkeztem a szakra, nem is sejtettem, hogy életvitelben mit jelent a színészet. Egyszerűen csak láttam magamban a tehetséget, ezért keresgéltem itt. Az említett osztályba zömmel idősebbeket vettek fel, akik jóval érettebbek voltak nálam és jobban tudták, hogy mit akarnak. A velem egykorúakban pedig megvolt az a bizonyos hivatástudat.

Csalódott voltál?

Igen, ráadásul belső körökből úgy informáltak, hogy felvettek, de amikor megnéztem a kiírást, nem voltam a listán. Nem sokkal később azonban megkeresett a kolozsvári Puck Bábszínház rendezője, Pályi János és felajánlotta, hogy játsszam el a Lúdas Matyi főszerepét. Szabó Attila barátom is bátorított, aki akkoriban a Zsebszínház társulatot vezette, melynek tagja voltam. Végül egy egész évadra leszerződtem a Puck Bábszínházhoz, és kisebb szerepekben ott tanultam meg a szakma csínját-bínját: voltam labda, sárkányfog, vagy éppen Bádogember az Ózban. Itt ismertem meg Kovács Ildikó nénit, az erdélyi bábjátszás nagymamáját, akit mentoromnak nevezhetek.

Milyen tapasztalatokat szereztél?

Nagyon jó alap volt ahhoz, hogy rájöjjek, érdemes-e ezzel a szakmával foglalkoznom. Megtanított arra, hogyan vegyek részt egy színházi rendszerben és hogy kinek mi a szerepe ebben a bonyolult struktúrában. Megismertem a színpadi kifejezés alapjait: a mozdulat pontosságát, a színpadi beszéd lényegét és a megfelelő mentális állapot fontosságát a színpadon. Rádöbbentett, hogy egy apróságnak, nyelésnek, orrfújásnak vagy hajsimításnak is értéke van a színpadon, hiszen levegőt is csak úgy vehetsz, ahogy azt a szituáció megkívánja. Furcsa állapot ez, amelyben a testet és a szellemet a színpad követelései mellé-alá kell rendelni.

Az itt töltött idő is hozzájárult ahhoz, hogy később a Budapesti Színművészeti Egyetemen már nem a színész, hanem a bábszínész szak mellett döntöttél?

Ösztöndíjasként járhattam a színész tanszak bábszínész tagozatára, ezért választottam a bábszínész szakot, de szerencsémre nem sokban különbözött a színészek képzésétől. Hasonló oktatásban részesültünk, mert a báboktatáson felül színészmesterséget is tanultunk, ha nem fordítva. És emellett ugyanúgy jártunk balett órákra, irodalomra és szteppre, mint a színész évfolyam. Természetesen végig volt egy enyhe pejoratív hangzása a „bábos osztálynak” a Főiskolán, de ennek korrigálására sokat tett osztályfőnökünk, Békés András (Kossuth –díjas rendező), valamint Méhes László és Avar István színművész tanáraink. Az akkori rektor, Huszti Péter ezért döntött úgy, hogy színészdiplomát ad a kezünkbe és azzal úgy boldogulunk, ahogy tudunk. Így lehetőségünk nyílt arra, hogy színházakhoz szerződjünk, amennyiben alkalmaznak minket.

Neked pedig rögtön sikerült helyet találnod!

Diploma után Debrecenbe hívott a Csokonai Színház akkori igazgatója, Lengyel György és nagyon jó lehetőségeket ajánlott. Először a nyári színházban játszottam Figarót a Sevilla-i borbélyban, majd megkaptam a Csokonai Színházban az első szerepemet: Osrickot, Claudius király tanácsosát alakítottam a Hamletben. Kicsi, de számomra tökéletes szerep volt, segített, hogy hozzászokjak az új környezethez. Nagyon izgultam, de az is része a szakmának, hogy kezelni tudd az idegességet. A színpadon mindig a legjobb formádat akarod hozni, a szíved azonban kalapál, és egy kis manó üti a fejedet, hogy nem fogod tudni a szöveget, elrontod a munkád.

Nem lehettél annyira rossz, hiszen még mindig, közel 12 év elteltével is a Csokonai Színházban játszol!

Nyilván szükség van tehetségre is, de sok minden múlik a szerencsén, amiből nekem is kijárt. Elképzelésem sincs, hogy működik ez – vagy én veszem észre azokat a helyzeteket, amikor jól fordulhat a sorsom, vagy tényleg canis mergába (kutyagumiba) léptem gyerekkoromban. Anélkül, hogy kerestem volna, nagyon sok dobbantódeszka került elém, amik könnyű lehetőséget adtak az előrelépéshez.

Melyik szerep volt az a dobbantódeszka, amellyel feliratkoztál az ismert színészek közé?

A Tom Jones című darabban az útonálló jelentette a nagy áttörést. A második felvonás egy útkereszteződésben játszódott és én mint útonálló, az összes szereplőt feltartóztattam. Szánni való figurát alakítottam, aki úgy mutatkozik be, mint a Fekete Árny, közben meg egy kétbalkezes vesztes, akinek semmi sem sikerül, mindent elbénáz és még a pisztolyát is elveszik a lányok. A felvonás végén, amikor már fellógattak egy fára, csupán annyit mondtam: „Nincs a teremtésben vesztes, csak én!” Néhány előadás után már megszólalás előtt tudtam, nincs az a közönség, amelyik ne nevetne ezen. Szép siker volt.

Más darabok esetében is pozitív visszajelzéseket kapsz mind a szakma, mind a közönség részéről. A Képzeletbeli operett című előadást, amelyet a közelmúltban egyebek mellett a párizsi Odeon színházban is bemutattatok, többek között miattad tartják emlékezetesnek.

Táncoslábú figurát alakítottam és mivel Rideg Zsófia, a darab fordítója és dramaturgja látott engem korábban az egyik táncos darabban, úgy gondolta, rám bízza a szerepet. A produkció azonban nem csak emiatt emlékezetes számomra, hanem azért, mert eltér attól, amit általában játszunk – nincs konkrét cselekménye, inkább színpadi figurákkal dolgozik, akik a Színházról és az Életről beszélnek. Filozófiai és bibliai szövegekből válogatott idézeteket vonultat fel és olyan kérdéseket feszeget, amelyekkel öröm foglalkozni. Ismert közhelyek ezek, és bár hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk, alapvetőek a mindennapokban. Néha, amikor csalódok embertársaimban, eszembe jut egy kis dal a darabból, amely arról szólt, hogy „az ember nem jó” – mindig helyrerakja bennem a dolgokat. Az előadás ennek ellenére itthon megosztotta a közönséget. Párizsban azonban egy hétig játszottuk, nagy siker volt. Mikor egy szabad esténken elmentünk egy színházi előadást megnézni, előtte mi osztogattunk autogramokat.

Te elégedett voltál az alakításoddal?

Igen, már amennyire az ember elégedett lehet saját magával. Az esetek többségében úgy gondolom, egy szerep kapcsán sosem érem el a teljességet, tudnám még jobban is csinálni. Sokszor érzem, hogy vannak olyan ajtócskák, amiket valamilyen oknál fogva nem sikerült kinyitnom, illetve nem sikerül mindet egyszerre. A színházban viszont az a jó, hogy többször játszunk el egy darabot, így mindig az adott pillanat értéke számít. Egy film esetében nem azt a snittet vágják be, amit te jónak tartasz, hanem ahol például nem ment el egy repülőgép a fejed felett, vagy szépen csillant a fény az orrodon.

A filmes szakma felé soha nem kacsintgattál?

Lehet, hogy valaki kacsintgatással ért el eredményeket, én úgy gondolom, hogy ha kellek, hívnak. Úgy adódott, hogy néhányszor forgattam, de castingokra nem járok. A színész eszköz és partner egyaránt. A színházban inkább alkotótárs, míg a filmnél kevésbé.

Egy ideje rendezőként is tevékenykedsz. Hogyan viszonyulsz a színészekhez, partnernek tekinted őket?

Igen, amennyiben tényleg partnerek, és nem csak a félkész termékre várnak, hogy bedobják a mikróba. De a rendező az, aki rálát az egészre. A színésznek elég egy szelettel foglalkozni. A rendezés kész ideg-és agysejt pusztulás, mert sok előkészületi munkát igényel, és sokszor kell értelmetlen dolgokon vitatkozni, mégis jó kihívás, igazi személyiségfejlesztő-tréning.  

Honnan jött az ötlet, hogy rendezz?

Ürmössy Imre operaénekes keresett meg, hogy három kollégájával kamaraoperát szeretnének előadni, vállalnám-e velük a közös munkát. A csapat egy előadás, Az úrhatnám szolgáló erejéig jött volna létre, de utána is együtt maradtunk és most Opera Comica Lasagna néven létezünk. Szeretem csinálni, bár az anyagiak korlátoznak minket – a munkánk ellenértéke csekély, és ha azt szeretném, hogy jobbról jöjjön be egy kék elefánt a színpadra, akkor szegény nem jön be. Ennek ellenére már tartunk valahol, idén a negyedik vígoperát állítjuk színpadra. No meg a Google az opera comicára elsőként dobja ki a nevünket, és a sajtóban többször is megjelent olyan cikk, hogy valahol felléptünk, pedig a helyszín közelében sem jártunk.

Több éve tanítasz az Ady Endre Gimnáziumban. Milyenek a tapasztalataid?

A tanításban az a jó, hogy amire felhívom a diákok figyelmét, azt számomra is hasznos frissen tartani, a napi aktivitásom tekintetében. Amikor összeállítom az órák anyagát, a főiskolai tanulmányaimból és a különböző kurzusokon szerzett tapasztalataimból táplálkozom. Beszédtechnikát és Drámajátékot oktatok. Sok jó képességű, de lusta, illetve sok közepes, de szorgalmas diák van. Én a jó képességű, szorgalmas diákokat szeretem.

A te életedben is sok kihívás van. Hogy bírod a tempót?

Vannak periódusok, amikor nagyon le vagyok terhelve, így állandóan halogatnom kell teendőket, ami óhatatlanul pánikkeltő az ember életében, mert úgy érzem, sok mindenről lemaradok. Nagyon szeretek olvasni, de egyszerűen nem jut rá időm. Egy jó könyv beszippant, várod, hogy újra elővedd és átadd magad a történésnek. Én pedig csak belekapok egyikbe vagy másikba. Tudnék mit kezdeni több szabadidővel, nem „lájkolgatnék” a Facebookon. Szeretnék megfelelő tartással, higgadtsággal és koncentrációval jelen lenni a mindennapokban úgy, hogy közben szabad és nyitott maradjak.

(Fotók forrása a Csokonai Színház Galériatára.)

Kiss Gréta 21 éves, a Debreceni Egyetem kommunikáció-és médiatudomány szakának harmadéves hallgatója. A diploma megszerzése után újságírással szeretne foglalkozni. Jelenleg a Közelkép Hírügynökségnél dolgozik gyakornokként.

A Nagy Jászaiból egy újabb  jelenet

ANNUS                    Honnan szedte azt a pisztolyt?

JÁSZAI                    Kellék. Ne ijedezz

ANNUS                    De honnét szedte?

JÁSZAI                    Itt találtam a szobában

ANNUS                    Ki hagyta itt vajon

JÁSZAI                    Sosem értettem meg,

                                  hogy tehetett ilyet Széchenyi

                                  Legalább láthattam volna egyszer életemben

                                  Ilyen férfival tudtam volna élni

                                  Akiben van nagyság

                                  Micsoda férfiakkal találkoztam

                                  Micsoda alakok voltak

                                  Nem csoda, hogy nem tudtam megmaradni

                                  Egyik mellett sem

                                  A legnyomorultabbak a direktorok

ANNUS                   Pedig a színházban tőlük függ minden

JÁSZAI                   Mint az Atyaúristentől

ANNUS                   Tetszik, nem tetszik

JÁSZAI                   Az első direktorom Székesfehérváron volt

                                 A háború után haza mentem

                                 De elszöktem Győrből

                                 Éjszaka kiléptem az ablakon

ANNUS                  Ki volt akkor ott a direktor?

JÁSZAI                   Hubay

                                 Akkor vendégszerepeltek Győrbe

ANNUS                  Nagyon bátor volt

JÁSZAI                  Kétségbeesett inkább

                                Azt gondoltam, a Dunának megyek,

                                ha nem lehetek színésznő

                                A székesfehérvári társulat direktora,

                                egy vén undok, pocakos, gusztustalan szörnyeteg,

                                amikor ott ólálkodtam a színház körül,

                                megfogott és felvitt valami szűk, sötét és poros ruhatárba.

                                Komisz volt velem,

                                de én csak azért reszkettem a félelemtől,

                                nehogy észre vegye,

                                hogy félek és undorodom tőle,

                                mert akkor nem fogad be a társulatába.

[DIREKTOR]    Hubay vagyok. Hubay Gusztáv

                               vagyis eredetileg Julius Klinger

                               A falusi nótáriussal vendégszerepeltünk Győrben

                               Egy leányka mindig ott ólálkodott

                               Felfigyeltem rá

DIREKTOR           Te lány, he!

JÁSZAI                   Én?

DIREKTOR           Te, te. Mit somfordálsz itt te?

JÁSZAI                  Semmit.

DIREKTOR           Látom, hogy napok óta itt kuttogsz.

JÁSZAI                   Csak épp erre…

DIREKTOR           Ne hazudj! Te lopni akarsz?

JÁSZAI                   Hogy képzeli.

DIREKTOR           Akkor meg mit leskelsz itt?

JÁSZAI                  Semmit.

DIREKTOR           Ne hazudjál te, szemtelen. Rendőr kézre adlak.

JÁSZAI                   Ne. Én csak úgy szeretnék színésznő lenni.

DIREKTOR           Színésznő?

JÁSZAI                   Az.

DIREKTOR           Csinos pofikád van.

                                 Hány éves is vagy?

JÁSZAI                   Tizenhat.

DIREKTOR            Biztos?

JÁSZAI                    Anyám lelkére.

DIREKTOR            Hát, talán lehetne róla szó.

JÁSZAI                    Tényleg? Isten áldja…

DIREKTOR            Na, na. Csak lassan.

                                  Ahhoz egy próbát kell kiállni.

JÁSZAI                    Bármit. Én bármit…

DIREKTOR            Bármit?

JÁSZAI                    Én bármi árat megadnék azért

DIREKTOR            Akkor gyere csak

                                  Gyere velem

                                  Gyorsan

                                  Körbepillant, óvatosan, félve, hogy ne vehessék észre, betuszkolja

                                  Marit valami sufniba. Sötét. Háttérben a direktor asztmás zihálása.

                                  Amikor újra fény van, a direktor nadrágját igazítja. Mari a szoknyáját simítja le.

JÁSZAI                   Khh… khh….

DIREKTOR           Mi van?

JÁSZAI                   Most már felvesz a társulatába?

DIREKTOR           Hagyjál már kisanyám.

JÁSZAI                   De azt ígérte.

DIREKTOR           Ígértem, ígértem

                                 Semmit se ígértem

JÁSZAI                   De a… a… próba…

DIREKTOR           Na jól van, na. És akkor mi van?

JÁSZAI                   Színésznő szeretnék lenni.

DIREKTOR           Te máris az vagy.

JÁSZAI                   Bevesz a társulatába?

DIREKTOR           Mit is mondtál, hány éves vagy?

JÁSZAI                   Tizenhat… múltam.

DIREKTOR           Akkor te még kiskorú vagy.

                                 A szüleid engedélye kell.

JÁSZAI                  Az apám biztosan nem.

DIREKTOR          Mit bánom én. Akkor az anyád.

JÁSZAI                  Mostoha anyám van.

DIREKTOR          Ahhoz meg nekem mi közöm?

JÁSZAI                  Gázit ad-e?

DIREKTOR          Minek ilyen szép leánynak gázsi?

JÁSZAI                  Hát, hogy megéljen.

DIREKTOR          Ott van a lábad közt a megélhetésed.

JÁSZAI                  De én színésznő akarok lenni

                                nem utcalány.

DIREKTOR          Oszt mi a különbség?

                                Statisztálhatsz

                                De azt kell mondanod,

                                hogy már elmúltál tizennyolc

                                Megértetted?

JÁSZAI                  Köszönöm.

DIREKTOR          Oszt hálás legyél ám

A Nagy Jászai további  jelenetei:

• Defloráció Königrätz alatt
• A revolver

Borbély Szilárd

1964-ben született. A Debreceni Egyetem
Bölcsészkarán tanít. Költő, író.

Veisz Bettina

Csütörtök késő délután, március 8. Helyszín a Debreceni Egyetem főépületének egyik földszinti terme. Kezdetét vette a Pálffy István Színháztudományi Szakkollégium „előadása”, főszerepben Rideg Zsófia és Kozma András, karakterük a dramaturg, a fordító, a tolmács.

Dr. Balkányi Magdolna, a Debreceni Egyetem Germanisztika Tanszékének docense, aki a beszélgetésben volt partnerük, bevezetőjében visszaidézte a szakkollégium elmúlt évének programsorozatát: Szöveg a színházban címmel rendezett kerekasztal beszélgetéseken a teátrum munkatársait kérdeztük a színpadi szöveg kérdéseiről. A korábbi eszmecserék során a szépíró, a rendező, a színész gondolatait ismerhettük meg a témával kapcsolatban, ez alkalommal pedig a fordítóét, a dramaturgét és a tolmácsét.

A dramaturg színházi szerepköre, valljuk be, a beavatatlanok számára, némiképp homályos fogalom. Beszélgetésünk során is felmerült a kérdés: voltaképp miként fogalmazható meg a dramaturg alakító szerepe a színi szöveget illetően? Kozma András véleménye szerint a dramaturg a színház szolgája. Tizenöt év tapasztalata alapján úgy vélte, nincs egységes definíció, személyes alkattól függ, ki, milyen szerepkörben tudja magát elképzelni. Ám kiemelte, hogy a dramaturg hatásköre nagyban függ a rendezőtől is. A paletta széles lehetőségeket mutat, a szöveg válogatásától, szerkesztésétől, a tanácsadó és beszélgető partneren keresztül, egészen egy olyan dramaturg-felfogásig, mely csupán a helyesírás, az intonáció és az írott szöveg hangzóvá tételének feladatára korlátozza a szerepkört. Említésre került, hogy a dramaturgi munka esetenként nem szorítkozik csupán a szöveggel való szerkesztési műveletre, a fordítás szerepkörére. Bár rendezője válogatja, az is előfordul, hogy hozzájárulásuk az előadás színpadra állításához nem csupán szövegmunkaként jelenik meg, hanem a rendezővel folytatott dialógusban egyfajta tanácsadói szerepként.

Rideg Zsófia Párizsban és Moszkvában végzett színházi stúdiumainak tanulságait osztotta meg velünk. A sasfiók munkálatának példái alapján magyarázta, hogy a dramaturgi feladatok során behatóan ismerni kell a fordítás által érintkező kultúrákat, annak érdekében, hogy fel lehessen oldani a szöveg eredeti kontextusából adódó értelmezési problémákat, hogy a szöveg az átültetést követően az eredetihez hasonló hatást érhessen el. Ám önmagában csupán ez a tudás nem elégséges. A fordítónak, dramaturgnak bizonyos mértékig ötvöznie kell a színészi és rendezői szerepkör intuícióit, rá kell éreznie, hogy a szöveg mikor, milyen nyelvi formák által éri el a hangoztathatóság és a színpadi alkalmasság hatásfokát.

Kozma András bölcsész végzettségét kiemelve magyarázta el a hallgatóságnak, mennyiben strukturálta át korábbi tudását, változtatta meg szöveghez való viszonyát az, hogy színházi gyakorlatban dolgozik velük. Korábban úgy vélte, tudása elégséges a szövegekről, ám sosem tudott igazán közel kerülni hozzájuk, ennek változását akkor érezte meg, mikor a színész közvetítésével hallotta vissza a szöveget. A színész általi átszűrődés hirtelen felfejti a szöveg igaz értelmét. Úgy vélte, a kimondott szót a kimondás alatti pszichofizikai állapot hatja át, ez által sűrítődik a jelentés. Kiemelte, milyen fontos, hogyan kerül kimondásra az adott szó, s hogy milyen kontextusba helyeződik. A felolvasás során a „halott” szöveg szituációvá válik, élettel telítődik. Rideg Zsófia úgy vélte, lényeges megfigyelni, hol történik a dráma: két ember között vagy magában a szóban.

A beszélgetés következő momentumaként az a dilemma merült fel, mennyiben tér el a drámaszövegek fordítása más szépirodalmi szövegekétől, főként, ha tudatosan színpadi előadásra szánják azt. Mennyiben befolyásolja az átültetést a későbbi élőszöveggé válás tudata? Rideg Zsófia válaszával a Képzeletbeli operett munkafolyamataiba kalauzolt minket. A szöveggel való foglalatoskodásai során elsőként a szereposztást készítette el –követve ezzel Valère Novarinát, aki szerint a jó előadás kulcsa a jó szöveg és a jó szereposztás – a fordítás közben pedig már a Csokonai Színház színészeinek hangjain hallotta magában a szöveget. Mivel Novarina egy konkrét társulatra írta művét, így az átültetésnek is át kellett transzformálódnia annak érdekében, hogy az eredeti szöveghatást tudja produkálni. Rideg Zsófia szerint lehetséges, hogy a szöveg maga olvashatatlan, ám a térben hangozva egyszer csak elkezd működni.

Beszélgetőpartnereink hangsúlyozták, a fordítás munkálatait illetően két eltérő nézet uralkodik. Egyrészt vannak, akik a szöveghűség hívei, ám létezik olyan vélemény, mely szerint az átültetés kapcsán a hatás átadása a mérvadó. Bár kiemelték, mindenki személyesen dönti el, melyik munkamódszert alkalmazza, ám a jelenlévő dramaturgok az utóbbi nézetet vallják. Szerintük kiemelten fontos a hangulat, az érzés megragadása, s ennek függvényében törekednek a minél nagyobb szöveghűségre. Úgy gondolják, az eredeti szöveg szellemiségéhez kell hűnek lenni, ha helyenként eltérő eszközökkel is. De törekedni kell az eredeti szerzői szándék elérésére is, bár ezzel kapcsolatban kétségek merülhetnek fel. Kozma kiemelte, hogy minden interpretáció, már a fordítás során alkalmazott hangos olvasás is. Elmondta, arra vágyik, hogy egyszer a szerző olvassa fel neki a szöveget, hogy az intonációban megszólaló értelmezés támpontot adhasson számára a fordításhoz.

Beszélgetésünk során felvetődött, hogy a színházi szöveggel kapcsolatban figyelemmel kell lennünk arra a momentumra, miszerint más szépirodalmi szövegektől eltérően, a színházban a szöveg nem csupán az egyedüli tényező, hatását befolyásolja a színész teste, gesztusai, a díszletezés, a kosztümök, stb. Kozma András olyan orosz színházi közegben végezte tanulmányait, ahol a szöveget nem csupán kelléknek tekintették, jóllehet azt sem állították, hogy kiemelt szereppel bír. Kozma egy óvatos gondossággal szőtt szövethez hasonlította a színi előadást, melyben a szöveg éppoly fontos szál, mint a többi elem, ezek együttes összjátéka adhatja a végső, elérni kívánt hatást. Úgy vélte, a dramaturg feladata, hogy minél működőbb, játszhatóbb szöveget tudjon adni a színészeknek.

Beszélgetésünk vége felé szóba került a tolmács színi szerepköre. Kozma András úgy vélte, ez egyfajta médium szerep a színész és a rendező között, ami voltaképp szóbeli műfordítás, és a hatás elérése a fontos. Ennek bizonyítására megidézte nekünk a színész, táncos, rendező-koreográfus és képzőművész Oleg Zsukovszkij példáját, aki a nyelvi korlátokat úgy küzdi le a próbák során, hogy eltáncolja a hangulatot, melyet a jelenettel felkelteni kíván. Ő nem csak írja a szöveget, hanem mozdulatokba önti, nála a szöveg egy állapot.

Az óra este kilencet mutatott, ekkor zárják az egyetem kapuit. A biztonsági őr kopogtatott vehemensen ajtónkon, tekintete nem tűrt halasztást. Immár három órája ültünk a teremben, most eszmélek, hogy elrohant az idő. Már kétszer megpróbáltuk berekeszteni az eszmecserét, ám a felmerült dilemmák még ott cikáztak a falak között. Maradtunk még fél órát. Pakoltunk már, Novarina, Moliére szövegeinek fordítása helyett a vetítő is csupán az off feliratot mutatta felénk, mikor Kozma András útravalóul megosztotta velünk jegyzetéből idézve Devecseri Gábor sorait: „az égben megvan minden szövegnek a tökéletes fordítása, csak nehéz onnan lehozni”. 

Ahogy a színházi előadás, úgy a beszélgetés is pillanatnyi, a hangulat fakul, pár nap múlva pedig tovatűnik, töredékét őrzik csak az emlékek. Néhány szó visszhangja kavarog a térben, a felsejlő gondolat ébredezik, a beszélgetés dilemmái kavarognak az elmékben, s néha vissza-visszaréved egy-egy szó egy kimondott hangszínen, egy bizonyos intonációt követve. Villanásnyi élmény ez is, szertefoszlik, mint az előadás. Mindössze elmélkedni, anekdotázni, írni lehet róla. Bár ez is csupán egy szubjektív interpretáció.

(Fotók: Csejk Petra)

Veisz Bettina 1989-ben született Szolnokon, jelenleg Debrecenben él. A Debreceni Egyetem magyar mester szakjának hallgatója. A Pálffy István Színházi Szakkollégiumnak a diák alelnöke, a Magyar Játékszín online színházi folyóirat alapító főszerkesztője. Főbb érdeklődési területei az irodalom és a színház területén lelhetők fel.

Görcsi Péter

Regös István Attila 1981-ben született Budapesten, 2005-ben Szegeden szerzett bölcsész diplomát, ma szülővárosában él és alkot. Homo Sapiens című könyve már az ötödik a szerző életművében, az író neve ennek ellenére a magyar olvasók széles spektrumában ismeretlen maradt. Előző művei –  ahogy az a tárgyalt mű fülszövegén is olvasható – A kép ezer arca (művészeti album, 2004), a Babóka (meseregény, 2007), az Apaszonettek (szonettgyűjtemény, 2008) és A szerencse fia (regény, 2009). Előbbi kettő a Rapid Press illetve az Athenaeum 2000 kiadónál jelentek meg, utóbbi kettő pedig – ahogy a Homo Sapiens is – a Duna International Kft.-nél.

Regös legújabb könyve a 2011-es Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Regények és egy verseskötet után az író a dráma műneméhez nyúl, így elmondható, hogy a szépirodalomnak lassan minden részén próbára teszi magát. Az olvasó reménykedve veszi kezébe a karcsú, meglehetősen ízlésesen kivitelezett kötetet, amelynek alcíme is mély tartalmat sugall: Egy reményteli tragédia minden reményvesztett kornak. Azonban az irodalmi érték felismerése, a „nagy tragédia hatása”, a megdöbbentség vagy az elégedett sóhaj, amit a mű utolsó lapjának végére érve tapasztalnunk kellene, elmarad, és kiderül, hogy a szép külső zord belsőt takar.

A szerző a mű végén írt utolsó szó jogán azt mondja: „a nagy elődök (Dante, Milton, Goethe stb.) nyomdokába szerettem volna lépni”. (Regös István Attila: Homo Sapiens, Duna International, 2011. 167. old.) Ez önmagában is merész vállalkozás, kijelentésként azonban még merészebb egy olyan színvonalú mű megírása után, mint a Homo Sapiens. Regös e nagy elődök nagy műveinek stílusát próbálja átvenni, motívumait, szerkezeti felépítését, de ennél többet nem tud nyújtani számunkra. A dráma gyakorlatilag Faust-, vagy Ember Tragédiája-utánzat. A főhős (Etrigon), csakúgy, mint Faust, ül egy toronyszobában és azon elmélkedik, hogy felesége halála után már nincs értelme az életének. A szobaablak kitárul, megnyílik egy időkapu, Etrigon beleugrik és – ahogy Madách tragédiájában is történik – végigtekinthetünk néhány, az emberiség története szempontjából meghatározó történelmi jelenetet. Az utazás során a főszereplő olyan embereket befolyásol életművükben, mint Nagy Sándor, Galilei, Beethoven vagy Nietzsche. Az ember tragédiájához (vagy más nagy drámai költeményhez) képest Etrigonnak nincsen az egész emberiségre vonatkoztatható bölcsessége. Tudós ember lévén megpróbálja feltámasztani a holtat, megpróbálja a tudomány hatalmának birtokában visszakapni szerelmét, Beátriát. Miután rádöbben e küldetés lehetetlenségére, csak a halál marad számára választási lehetőségként. Beátria szelleme azonban meggyőzi „a hőst”, hogy annak ellenére is van értelme az életnek, ha elvesztjük azt, aki a legfontosabb volt számunkra, hiszen Etrigon épp tudományával képes szolgálatot tenni az emberiség számára. A mű végkövetkeztetése tehát hasonló Madách nagy művének végső sugallatához, ám annál sokkal gyengébb megfogalmazásban olvashatjuk: „Soha el nem apadó erőm a végső felismerés:/ az Ember, ím, mégis megéri!” (157. old.)

A szöveg mottója az Örömóda, amely ellentmondást képez a műnek az ezt követő A múzsához című részével. Schiller költeménye alapvetően keresztény hangvételű, az említett rész pedig Aphrodité görög istennőhöz intézett, archaikus nyelvhasználatban megírt fohász. Ez a fajta nyelvhasználat a mű egészén végigvonul, így arra a 18. és 19. században használt irodalmi nyelvre emlékeztet, melyet valaha Goethe vagy Madách használt. Kérdés marad, hogy mi a funkciója a barokkos körmondatoknak és a romantika korában divatos, már-már eltúlzottan mély érzelmek kifejezésére tett kísérleteknek a 21. században.

A teljesség igénye nélkül megpróbálom összefoglalni a művel kapcsolatos további kifogásokat és a dráma egészében felfedezhető formai hibákat, dramaturgiai és tárgyi tévedéseket. Regös már a mű prológusában hibát vét. A drámai költemény illetve az ún. világdráma prológusának formai követelménye, hogy két vagy több mellékszereplő dialógusából, vagy a főszereplő monológjából kell állnia. A szerző ezt önkényesen saját nyelvén,mint egy előszóként írja meg és nem drámai szövegként (dialógusként vagy monológként) hangzik el.

 Az első felvonás tartalmaz egy első színt, azonban második színt nem találunk. A második felvonás második színében Galilei és Etrigon találkozása kapcsán fontos megemlíteni, hogy a híres csillagászt csak körülírja a szerző, csak sejteni lehet róla, hogy ő az, mert a neve egyszer sem hangzik el a dialógusokban. (56-66. old.) Egy esetleges színpadi adaptáció során ennek rendkívül nagy jelentősége lehet. A színt az író 1633-ra, a Galilei pere utáni időszakra datálja. Annak ellenére, hogy ez már több mint száz évvel az újkor kezdete után történt, Etrigon (nagy tudós létére) magabiztosan állapítja meg: „Lám, ez a középkor”, (58. old.) amivel még jobban elbizonytalanítja a színházi befogadót a híres csillagász karakterével kapcsolatban. Az ezt követő harmadik szín egy kivégzés helyszínét reprezentálja, ahol egy szereplő két néven jelenik meg. A „Gyermek” és „Izabel” nevű karakterek ugyanarra az entitásra vonatkoznak, a szerző pedig következetesen Izabelnek hívja a lányt, miután kiderül a neve. (70. old.) E logika alapján az előző színben Galilei nevét sem kellett volna Galileinek írnia, hiszen a név sosem hangzik el. A harmadik szín ideje (1789) és történései a francia forradalom történéseivel állnak asszociációs viszonyban (Erre egy lábjegyzet is vonatkozik a mű végén, miszerint Regös valóban a francia forradalom történéseit szerette volna hangsúlyozni. 173. old.), azonban ugyancsak elbizonytalanító körülmény, hogy ebben az időszakban Franciaországban nem volt Vilmos nevű uralkodó, és ennek a nem létező királynak nem volt Jakab nevű öccse, akit ki akartak volna végezni.

Regös munkájában a verses részeknél a rímek néha találóak, néha gyengék, a sorok általában ütemtelenek, a metaforák, szóképek használata általában zavaros, amelyek tovább csökkentik a mű irodalmi értékét. Külön csalódás a befogadó számára, amikor A forma tekintetében… című részt olvasva a szerző összekeveri a műnem és a műfaj fogalmait: „Azért választottam a drámai műfajt, ezen belül a tragédia műnemét…”. (A dráma műnem, a tragédia pedig műfaj. (Kiemelések tőlem.) 168. old.) Aki ilyen nagy volumenű munkára vállalkozik, tisztában lehetne azzal a műnemmel és műfajjal amellyel dolgozik, amelyben alkot.

Pozitívumként meg kell említeni, hogy a szerző adózik a nagy elődök (pl. Goethe Faustja) előtt egy-egy árnyalt, a szövegkörnyezetbe jól beépített intertextuális utalással vagy rejtett idézettel. („Sátán: …most doktorként ördögi ispotályom padlóját fényesíti naphosszat vérző nyelvével a pokoli limbo gyomrában”. Regös itt Faustra utal, aki alkut kötött Mefisztóval, az ördöggel. 137. old.) Könnyen felismerhető a párhuzam Etrigon tudós alakja és a színekben megjelenő magányos, zsenialitásukról híres történelmi személyek között, amely előrejelzi a főszereplő sorsát, miszerint arra ítéltetett, hogy az emberiséget szolgálja. Az időkapu nem véletlenül ezekhez a személyekhez vezeti őt és az sem véletlen, hogy bárkivel találkozik, az válságban van, akárcsak ő. (Galileit épp elítéli az inkvizíció, Beethovennek előjönnek a hallásproblémái, Nietzsche elméje kezd elborulni.)

Mindent összevetve mégis azt kell mondani, hogy a szerző elképzelésének megvalósítása, hogy Milton, Goethe, vagy Dante nyomdokaiba lépjen, nem sikerült. E három világirodalmi alak művei sokkal kidolgozottabbak, összetettebbek, mint Regös drámája, és emellett nyelvezetük megfelel a kor által képviselt stílusirányzatoknak. Azzal, hogy korunkban a Homo Sapiens írója ugyanezt a nyelvet használja, archaizál, ami a mű története, cselekménye és a történelemben elhelyezett ideje(i) szempontjából nem indokolt, csak a műfaj hagyománya szempontjából. Sokkal inkább sikerült – az ő szavaival élve – egy „már meglévőt új köntösbe öltöztetve” bemutatnia, mint „nyomot hagyni mind az irodalom mind a filozófia terén”. (167. old.)

Görcsi Péter 1988-ban született Nagykanizsán. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2010-ben szerzett magyar alapszakos bölcsész diplomát színháztörténet szakirányon. Jelenleg ugyanitt mesterképzésben vesz részt. Fő érdeklődési köre a 20. századi és kortárs európai dráma története, és az ehhez kapcsolódó irodalomtudományi, filozófiai és szociológiai írások.

„Nem a sorsról van szó.

Amit mi szerencsének nevezünk, nem létezik, mert minden attól függ, hogy miként tekintjük.

Ez a lényeg.

A nézőpont.

Ahogyan értelmezem azt, amiben éppen vagyok.

Ami csak az enyém.”

A társulat magyarországi játékrendje:

Március 27. Ismered a Tejutat? – Bakelit Multi Art Center, Budapest

Március 28. Sorsjáték (Faites vos jeux!) – Bakelit Multi Art Center, Budapest

Március 29. Sorsjáték (Faites vos jeux!) – Csokonai Színház, Horváth Árpád Stúdió, Debrecen

Március 30. Ismered a Tejutat? – Csokonai Színház, Horváth Árpád Stúdió, Debrecen

Jegyfoglalás a wrp_tickets@yahoo.com mail címen.

További részletek:

www.varoteremprojekt.ro

www.varoteremprojekt.wordpress.com

A kolozsvári VÁRÓTEREM PROJEKT két vendégjátéka a Csokonai Színházban

Sorsjáték (Faites vos jeux!)

Március 29. – 19 óra | Horváth Árpád Stúdiószínház | a kolozsvári Váróterem Projekt vendégjátéka

A Robert Cohen amerikai színházi szakember tartalom nélküli párbeszédein alapuló előadás során minden jelenet körülményeit a Sors és a Közönség fogják eldönteni. Igazi improvizációs játék, igazi versenyfutás az idővel, melyben „a bukás lehetősége hatványozottan benne van!”

„Nem a sorsról van szó.

Amit mi szerencsének nevezünk, nem létezik, mert minden attól függ, hogy miként tekintjük.

Ez a lényeg.

A nézőpont.

Ahogyan értelmezem azt, amiben éppen vagyok.

Ami csak az enyém.

Az enyém?

Melyik nézőpont?

Nyújtsuk ki magunk elé egyik kezünk, és emeljük fel a hüvelykujjunk.

Hunyjuk be a jobb szemünk, és mérjük a felemelt hüvelykujjat egy távoli tárgyhoz.

A hüvelykujj a tárgy bal oldalán van.

Most hunyjuk be a bal szemünk.

A hüvelyk most ugyanannak a tárgynak a jobb oldalára került.

Anélkül, hogy bármi változott volna.

Ugyanaz a jelenség, ugyanannak az embernek a személyes észlelése – és mégis mindig más.

Erről van szó.

Az előadásról, amit magamban rakok egybe.

Az én előadásomról.”

Szereplők: Molnár Margit, Csepei Zsolt, Imecs Levente, Vetési Nándor, Visky Andrej

Közreműködők: Kürti Andrea, Márton László, Visky Othniel, Visky Sámuel

Rendező: Hatházi András

További infók és videó

Ismered a Tejutat?

Március 30. – 19 óra | Horváth Árpád Stúdiószínház | a kolozsvári VÁRÓTEREM PROJEKT előadása

Hírek: Helmut Neuross nevű orvos (Imecs Levente) és betege, Johannes Schwarz (Visky Andrej) öngyilkosok lettek. Az elmegyógyintézet egyik ablakából ugrottak le…Schnitt. Egy hullaházban két hulla ébred fel összezárva egymással és egy titokzatos színdarabbal, melyről kiderül, hogy az egyikük élettörténete alapján íródott.

Térben és időben elveszetten, válaszokat keresnek: mi történt velük, kik ők, miért nem tudnak ,,meghalni”? A színdarab történetei jelentik az egyetlen kézzelfogható támpontot… – elfogadják a szereposztást. Két hulla-színész egy valóság felett elhelyezkedő talán még kegyetlenebb valóságban: Johannes Schwarz újrajátssza életét, Helmut Neuross pedig asszisztál. A színpadi történés több szálon fut: a két halott előadása a hullaházban, a hullamosók (Csepei Zsolt és Vetési Nándor) és a testek előkészítése, illetve vetítések a két öngyilkos által hátrahagyott videókból – előadások az előadásban. Mikor lesz a temetés?

Író: Karl Wittinger

Rendezte: Imecs Levente és Visky Andrej

Színészek: Csepei Zsolt, Imecs Levente, Vetési Nándor, Visky Andrej

Videó: Visky Sámuel

Hang, fény: Imecs Tamás, Visky Othniel, Visky Sámuel

Díszlet: Makkai Balázs

Jelmez: Kürti Andrea

Kellékek: Adorjáni Márta

További infók és videó

A társulatról:

Bár nem tudományosan bizonyított tény, de a kocogás általános kifutási ideje két hét. Ez azt jelenti, hogy, aki a legszentebb fogadkozások között megígérte az egész baráti társaság előtt, hogy hosszadalmas és fáradságos napi futással leadja a felesleges kilóit, két hét kitartó munka után vagy megelégedik az eredménnyel, vagy feladja, vagy elfelejti, vagy inkább elfogadja haverja sörmeghívását. Szóval akkoriban még futottunk.

Történt mindez valamikor 2009 őszén, amikor (ki büszkén, ki kevésbé) büszkén viselte a végzős szinis címet. A sötét fellegek mindenesetre már gyülekeztek fejünk felett, értsd: „Mit csinálunk egyetem után?” De a park felett is gyülekeztek, ezért a felmerülő problémát a park menti kiskocsmában készültünk megoldani. Hazugság lenne azt mondani, hogy azelőtt egyikünknek sem fordult meg a fejében egy saját színházi csoport létrehozásának az ötlete, sőt négyszemközt beszélgettünk is róla, de ez a dzsogging utáni pihenő volt az első közös „gyűlés”. (Néhány hónap elteltével kérdezte az ügyvéd, hogy milyen dátumon volt az alapítógyűlés, de valamiért nem emlékeztünk a dologra.)

A nyár, és a kora-ősz annak jegyében telt, hogy nevet próbáltunk találni a csapatnak, ami legalább ötször sikerült is. Aztán valamikor szeptember vége felé pottyant ki a Váróterem Projekt Zsolt száján, akit – és ez a mi figyelmetlenségünk – azóta sem szólítunk keresztapának. Hamar megegyeztünk abban is, hogy világhírnévre törünk, így szeretnénk, ha a WaitingRoom Project elnevezés is bevonulna a köztudatba. Ezek után már a bonyolult jogi procedúrák sorozata következett, amikből – hála Somai László ügyvédnek, és segédjének, Szikszai Tamásnak – mai napig sem értünk semmit, ugyanis ők mindent elintéztek. Ezúton is köszönjük nekik.

Kis történelmünk röviden ennyi, a többi már jelen és jövő. Blogunk azért jött létre, és azért működik, hogy erről a jelenről és erről a jövőről (most ez így kicsit furcsa, tudom) tudósítson. Kövessétek nyomon a Váróterem Projekt létének alakulását, azt, hogy miként kocogunk tovább.

(forrás: http://www.varoteremprojekt.ro/tarsulat.html)

 ”Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy az UNESCO égisze alatt működő Nemzetközi Színházi Intézet engem kért fel az ötvenedik Színházi Világnap üzenetének megfogalmazására. A színházakban dolgozó társaimnak, barátaimnak küldöm rövid gondolataimat. Kívánom, hogy munkátok legyen nagyszerű és eredeti. Mély, megindító, elgondolkodtató és egyedi. Azt kívánom, hogy segítsen elgondolkodni azon, mit is jelent embernek lenni, és mindezt szívvel-lélekkel, őszintén, nyíltan és méltósággal tegyétek.

Azt kívánom, hogy győzzétek le a viszontagságokat, a cenzúrát, a szegénységet és a nihilizmust, melyekkel közületek sokaknak meg kell küzdeni. Tehetséggel és kérlelhetetlenül tanítsatok arra, hogy a maguk összetettségében értsük meg az emberi érzelmeket. Ez egy egész élet munkája, amelyet alázattal és kíváncsisággal valósítsatok meg. Kívánom, hogy tehetségetek legjavát adva – és ez is csak kivételes és rövid pillanatokban lehetséges – sikerrel fogalmazzátok meg a “hogyan éljünk?” alapvető kérdését. Így legyen!”

John Malkovich

forrás: Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központ

A Nagy Jászaiból egy újabb  jelenet

Sötétben játszódó jelenet. Csak zajok

ŐRMESTER            Solymosi Károly vagyok Kecskédről.

                                    Véletlenül keveredtem bele ebbe a történetbe.

                                    Königrätz alatt hozott össze a sors ezzel

                                    a lánnyal. Történt, ami történt.

                                    Háborúban nem tudhatja ez ember, meddig él…

ŐRMESTER               Te, sose láttam még ilyen szép lyánt, mint te vagy

JÁSZAI                        Miket nem mond a kapitány úr…

ŐRMESTER               Csak vén repedt sarkú csatalovak szoktak táborba jönni

                                      Te hogy kerültél ide?

JÁSZAI                        A sebesülteket itattam meg

                                      Hozzájuk jöttünk

                                      Segíteni rajtuk

ŐRMESTER               Oszt hányon segítettél, he?

JÁSZAI                        Ahány csak kívánta

                                      A pogány is megszánta vóna őket

ŐRMESTER               Hát engem nem szánsz?

JÁSZAI                        Az úr egészséges, mér’ szánnám?

ŐRMESTER               De itt van nékem egy nagy golyva, nézzed csak,

                                      valami daganat. Ehinne

                                      Fogjad csak meg!

JÁSZAI                        Férfijaknál az nem betegség

                                      Magánál se

ŐRMESTER               Ne magáz. Nem eszlek meg

JÁSZAI                        A tiszteket mind magázni kell

ŐRMESTER               Akkor magázzál

JÁSZAI                        A hadnagy úr

ŐRMESTER               Őrmester

JÁSZAI                        Az őrmester úr nekem olyan,

                                      mint az apám

ŐRMESTER               Én olyan leszek hozzád, te

                                      mint az esti szellő, vagy mint a harmat…

JÁSZAI                        Az milyen?

ŐRMESTER               Na, gyere csak, gyere. Ne kéresd magad.

JÁSZAI                        Ne bántson.

ŐRMESTER               Hogy én? Bántani? Örömet akarok szerezni neked

                                      Na, fogdjad má meg. Érzed-e, hogy milyen kemény?

JÁSZAI                        Én még sose…

ŐRMESTER               Ne kényeskedj. Nem vagy te apáca.

                                      Több faszt fogtál mán, mint murkot

                                      meg kilincset együtt…

                                      Na, fogjad csak meg!

JÁSZAI                        Én még sose…

ŐRMESTER               De kemények a melleid

                                      Csak olyan kicsik még

JÁSZAI                        Ne, ne, jaj, fáj

ŐRMESTER               Hadd fájjon! Az anyádat. Hány éves vagy te,

                                      te kis cafka, te, te, kis riherongy,

                                      az apád lehetnék. Fogadj szót nekem…

JÁSZAI                        Tizenhat.

ŐRMESTER               Alig van még mit fogni rajtad.

JÁSZAI                        Hagyjon

ŐRMESTER               Tizenhat. Markotányosnak a legjobb kor.

JÁSZAI                        Ne. Hagyjon. De én még sose…

ŐRMESTER               Na most már ne kéresd magad, te,

                                      a kurva anyád most már…. (Ledobja a földre.)

JÁSZAI                        Az anyám szent volt…

ŐRMESTER               Persze. Ahogy te is.

JÁSZAI                        Hagyjon békén.

ŐRMESTER               Tedd szét a lábad! (Két pofon csattan.) Ne szorítsd!

JÁSZAI                        Jaj!

                                      Sikítás. Gyors közösülés. Csend

                                      Az őrmester cigarettázik

ŐRMESTER              Te, te tényleg nem voltál még férfival, ugyi?

JÁSZAI                       Sose.

ŐRMESTER              A faszomba. A szűzkurva.

                                     Ilyet se pipáltam még markotányosba.

                                     Alig bírtam besuszterolni

                                     (Csend.)

                                     He-he. Cipőkanál kéne hozzád

                                     Hogy is hívnak?

JÁSZAI                       Krippel Mari.

ŐRMESTER              Hihi. Krippler. Kripli, hihi.

                                     Apád is Kripli?

JÁSZAI                       Krippel

ŐRMESTER              Az, az. Kripli… Hihi. (Nem tudja abbahagyni a röhögést.)

JÁSZAI                       Igen. Krippel József

ŐRMESTER              Hova valósi vagy?

JÁSZAI                       Komáromba, Ászára.

ŐRMESTER              Akkor mi földik vagyunk

                                     Mert én meg Kecskéden

JÁSZAI                       Ott jártam is

ŐRMESTER              Te magyar vagy?

JÁSZAI                       Magyar

ŐRMESTER              Ezzel a névvel

JÁSZAI                       Nem tudom

                                     Anyám volt magyar

                                     Apám német

ŐRMESTER              A magyar lányok még a hóttat is feltámasztják

                                     Szentpéterváron egész utcájuk van a magyar kurváknak.

                                     Az orosz hercegek bolondulnak értük.

                                     Te is fel tudod támasztani a hóttat?

JÁSZAI                      Ezt hogy érti az úr?

ŐRMESTER             Hogyan, hogyan. Tudod azt te jól.

                                    Na, fogjad csak meg! Érzed már, hogy értem.

                                    Oszt láttam, hogy a bakák fogdostak.

JÁSZAI                      Néha

                                    De a kezükre csapok.

ŐRMESTER             Meg ne lássam többet

                                    Te csak az enyém vagy.

                                    Majd megmondom nekik is.

                                    Jó lesz?

JÁSZAI                      Az jó lesz, ha megmondja.

ŐRMESTER             Ne féljél, ujjal se nyúlnak hozzád.

JÁSZAI                      Köszönöm hozzám való jóságát

ŐRMESTER             Na, ne húzódj el.

                                    Másodszorra már nem fáj.

JÁSZAI                      Félek. Nem akarom.

ŐRMESTER             Ne féljél. Tedd szét a lábodat.

                                    Ó, Szűzanyám…

JÁSZAI                      Ne káromkodjon, Isten bocsássa meg.

ŐRMESTER             Jaj, de finom. De jól szorít. Úh, de forró

                                    Sose vót ilyen jó dógom, Istenem.

                                    Még az anyám hasába se…

                                    Közben sötét. Majd fény Jászaira

JÁSZAI                      Ez volt az én nászéjszakám.

                                    Még sokáig kísértett.

                                    Mindig attól féltem,

                                    hogy meglát valahol a színpadon és magának követel.

                                    És elmondja, hogy én vagyok a Krippel Mari,

                                    a markotányosnő.

                                    Úgy éreztem, hogy ha ez kitudódik rólam,

                                    meg kell halnom.

                                    Még most is hallom a sikításom az éjszakában.

                                    Sötét

 Borbély Szilárd

1964-ben született. A Debreceni Egyetem
Bölcsészkarán tanít. Költő, író.